» Meg lehet-e nézni az edzéseket?
Igen, és ki is lehet próbálni. Mindkettőt egyszer-kétszer. Gyerekek esetében tapasztalataink szerint jobb, ha szülők nem ülnek bent minden edzésen. Néha azonban kifejezetten jót tesz, ezért kb. kéthavonta mindenhol tartunk ún.: nyílt edzéseket, melyek alkalmával kifejezetten örülünk annak, ha akár az egész család eljön.
» Milyen felszerelés kell az edzésekhez?
Az első két hónapban kiderül, hogy a kezdeti lelkesedést követően kialszik tűz, vagy egy határozott döntés körvonalazódik a karatékává válást illetően. Eddig érdemes egy laza, könnyű melegítőalsóban és egy pólóban edzeni (cipő nem kell, mezítláb edzünk, de papucs szükséges az öltöző és a terem közötti közlekedés miatt).
Később (2 hónap múlva) karateruha, még később különböző védőfelszerelések beszerzése válik majd szükségessé, melyek kedvezményes beszerzésében segítünk. - kezdőknek edzői engedéllyel lehet karate ruhát viselniük.
» Teljes erőből ütjük, rúgjuk egymást?
Nem. Nálunk a technikák pontosságán van a hangsúly, amelyeket, úgymond, kontrollálunk. Vagyis a fejhez legfeljebb hozzáérni szabad, testre pedig félerősen dolgozunk. Igyekszünk vigyázni mind a magunk, mind a többiek testi épségére.
» Meg tudom-e védeni majd magam?
Bízzunk benne, hogy igen. Jó néhány év gyakorlását követően jobb eséllyel indulsz, mint aki semmilyen küzdősportot, vagy harcművészetet nem gyakorol rendszeresen. Ne higyj az önvédelmi tanfolyamokban. Hamis önbizalmon kívül sokmindent nem lehet néhány hét, vagy hónap alatt elsajátítani. Ha a célod az önvédelem mindenképpen kitartóan és sokáig kell gyakorolnod amit elkezdtél, és mire eléred a célod talán meg is változik...de erről beszélgethetünk személyesen is ha akarod.
» Mikor lesz valaki feketeöves?
Heti két-három edzéssel nyolc-tíz év alatt. A karatésok övvizsgákon keresztül haladnak előre a ranglétrán. (Gyerekeknél létezik egy-egy övön belül csíkvizsga is.) A vizsgák nem csupán a fizikai képességektől vagy az ügyességtől függenek, hanem a tréningek látogatottságától a szellemi érettségig sok dolog számít.
» Mennyibe kerülnek a karateedzések?
Havonta szedünk tagdíjat, amelynek fejében akár heti nyolc-kilenc edzésen is részt lehet venni, de legalább kettőn ajánlott!
A Budapest-
» Mit tegyek, ha a gyerek nem akar edzésre menni?
Bizonyára gyereküknek is lesznek „egyszer fenn, egyszer lenn” napjai. Fontos, hogy a szülők az első edzéstől fogva segítsenek abban, hogy a tréningeket a gyerek életének szerves részévé tegyék. Tudnivaló, hogy csak az edzések állandó látogatása eredményez fejlődést!
» Tanulás vagy sport?
Nem konkurrensei egymásnak. Egy egészséges személyiség test, érzelem és gondolkodás harmóniájából áll. Hisszük és tapasztaljuk, hogy szülő, edző és iskola egymást támogatva messzebb jut a gyermek fejlesztésében, mint önállóan.
» Mit kell tudni a karateversenyekről?
A versenyeken formagyakorlatban és küzdelemben lehet indulni. Léteznek kisebb bajnokságok, amelyeket kifejezetten gyerekek és kezdők részére rendeznek. Nem kell mindenkinek a sportolói utat választani, mindazonáltal meggyőződésünk, hogy a versenyzés értéke felbecsülhetetlen. Egyedülálló alkalom a tanulásra.
» Mi az a WKF?
A Karate Világszövetség, a World Karate Federation rövidítése. Ezt a szervezetet ismeri el a NOB a karate sportág képviselőjének. A legutóbbi két alkalommal a WKF közel állt ahhoz, hogya karate bemutatkozzon az olimpián.